Huff n Puff

Eden, 22 éves, egyelőre még tanuló (tanítóképző), hobbiénekes, szeretem a kpopot, a reggaetont, a spanyol nyelvet, a focit, táncolni, ismerkedni, utazni és a többi...

main page × about me

 
Talk To Me

 
Rookie

Cserék helye~

MK Dalton × Mina × Hana

 

hamarosan képekkel, csak még lusta vagyok

 
Time Slip
Friss bejegyzések
2017.11.07. 21:33
2017.11.04. 14:14
2017.09.15. 15:31
2017.09.07. 14:32
2017.08.28. 22:27
Friss hozzászólások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Zoo

 

admin Eden
nyitás 2017. nyár
téma személyes
elérhetőség -
közösségi oldalak xxx
design, források Juci

 

 
Huff n Puff

24 hours

2017.11.07. 21:33, Eden
are not enough when I’m with you

Amiről szerettem volna írni, az az, hogy lett egy barátom. Ő egy külön bejegyzést érdemel, mert most annyira... körülötte forog minden. Szóval úgy kezdődött az egész, hogy elvállaltam a mentorságot a sulinkban, ahol megismerkedtem külföldiekkel. Egynek be is jöttem, de hogy csavaros legyen a sztori, pont nem ő lett a barátom. Ő is kedves fiú, és kedvelem is, de csak mint barátot. Legalábbis eígy viszonyultam hozzá az elején. Mondjuk érdekes, mert nekem szemtől szembe nem mondott semmit elég sokáig, hanem másoktól tudtam meg... viszont előtte volt, hogy ketten sétáltunk, de igazából az én részemről ez inkább csak mentorkodás volt. Nem érzek iránta semmit, őt viszont annyira elkapta valami, nem is tudom mi, mert ez konkrétan két hét alatt történt, hogy hazudott is rólam meg nekem is, és ez vezetett odáig, hogy már nem is találkozunk... Ezt az egészet azért hoztam fel, mert ő volt az elindítója az egésznek, illetve a szülinapom.

Ezzel a sráccal egy napon születtünk, úgyhogy megkérdeztem, hogy nem tartanánk-e együtt a többi külföldi diákkal egy kisebb bulit. Az elején még azt mondta, hogy de, szívesen, aztán azt mondta, hogy a többiek nem akarnak jönni, meg nem érnek rá. Hát jól van mondom... azért átmentem a koliba. Kiderült, hogy erről szó sem volt, sőt, vártak rám, úgyhogy kicsit fura is volt a dolog. Később persze kiderült, hogy a srác mondta nekik, hogy ne jöjjenek, mert kettesben akar lenni velem, ami lehet egyesek szerint romantikus, szerintem viszont baromi creepy, főleg, hogy azért nem voltunk mi olyan viszonyban, hogy csak kettecskén kelljen ünnepelni. Aztán végül a szülinapomon megismerkedtem VELE, aki a barátom lett. Nevezzük A-nak. Igazából én már láttam őt képen, meg egyszer a koli előtt, és eléggé helyesnek tartottam, úgyhogy mikor az egyik mentorcsajszi mondta, hogy megy és lehívja őt is, akkor megkérdeztem, hogy nem mehetnék veled? Akkor találkoztunk úgy igazán először, a szobájában, és éppen fürdeni készült lol. Aztán a bulim végén megkérdezte, hogy nem találkoznék-e vele másnap. Hát de még hogy ne! És itt kezdődött el minden. Elmentünk randizni, elvitt vacsorázni egy étterembe, és bár alig tudtam megszólalni, mert olyan zavarban voltam, azt hittem, hogy nem nyűgöztem le, ő még aznap este megcsókolt. Azóta kiderült, hogy ő is ugyanezt érezte, hogy nem nyűgözött le, viszont ujjongott a szobatársának, hogy mennyire kedvel.

Másnap viszont borultak egy kicsit a dolgok. A nagy csapattal mentünk pizzázni, és még meg is beszéltük A-val, hogy nem mászunk rá egymásra mások előtt, nehogy megbántsuk J-t (a srácot, akinek bejövök). Sőt, beszélt is vele, hogy engem nem érdekel, bár kértem, hogy ne, de nem hallgatott rám. Mondtam, hogy ezt nekem kellene intéznem, de csak beleszólt... na mindegy. Utána J félrehívott engem, hogy megkérjen, legyek a barátnője. Azt mondtam nem, mert már van barátom. Visszakérdezett, hogy A? Mondtam, hogy igen. Na most azt el kell mondjam, hogy egy ilyen beugrószerűséghez álltunk be beszélni, és ő a karját az ajtó két oldalára tette, tehát nem tudtam volna elmenni tőle... megmondom őszintén, eléggé fenyegető póz volt, nem is tetszett. Főleg, hogy láttam rajta, hogy kezd egyre mérgesebb lenni. Mondta nekem, hogy bezzeg ő nem akart szeretni engem, mert azt hitte gyors a tempó, én meg közben összejövök egy másik sráccal. Amihez amúgy semmi köze... és nem értem mért állt neki feljebb, mikor baromi nem jártunk soha, nem is mondta ez előtt, hogy kedvelne, szóval őszintén, mit várt? Na de erre bevágta, hogy A nem is a pasim, és hogy nem is kedvel engem, ezt ő mondta... itt elszakadt kissé a cérna. Ott hagytam a francba, felkaptam a cuccaimat, és már mentem is volna el, de a mentorcsajszi megállított... elég kínos volt, mindenki minket bámult. J még odavetett egy "fuck you"-t A-nak, aztán lelépett... persze kiderült, hogy kamuzott, és a többiek is mondták, hogy a szülinapomon se összehozni akartak vele, hanem pont, hogy segíteni, mert látták, hogy nekem kényelmetlen a szituáció. Erről ennyit.

Utána visszamentünk a koleszba, hogy megbeszéljük a dolgot, mert ezt azért még se lehetett annyiban hagyni. Baromi ideges volt. Konkrétan annyira, hogy egy tízezrest szarrá gyűrt a kezével, nekem meg azt hajtogatta, hogy menjek haza. Mindenáron a barátommal akart beszélni, ő meg persze nem, mert hogy mit képzel magáról, nem az apja, nincs számára elszámolnivalója... de azért csak lement hozzá. Az volt a szerencse, hogy a konyhában voltunk, és volt köztük egy asztal, mert J majdnem nekiugrott... ott kiabált, hogy "liar" meg ilyenek, baromira megijedtem, úgy kellett lefogni. Még az hiányzott volna, hogy összeverekedjenek, mintkettő mehetne akkor haza... elmagyaráztuk neki a dolgot, de még mindig baromi ideges volt, bár azóta bocsánatot kért A-tól. Tőlem nem. Mi nem beszéltünk azóta, egyszer futottam csak össze vele a suliban. Még mindig mérges vagyok rá... ki akart sajátítani és hazudozott össze-vissza, ráadásul erőszakos is volt, amit én nagyon nem tolerálok.

Viszont A-val nagyon jól egymásra találtunk. Először azt hittem, hogy egy fuckboy, de kiderült, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Előző héten volt pár komolyabb beszélgetésünk, eléggé megnyíltam neki, ami fura, mert azt hittem sose leszek képes egy fiúban sem megbízni, de vele minden olyan természetes. Ilyen rövid idő után nem akarom azt mondani, hogy szerelmes vagyok, mert még mindig félek, hogy csalódni fogok, de... még senkivel nem éreztem azt, hogy ennyire egymásnak szántak volna bennünket. El se hiszem, hogy szinte a világ másik feléről idejött, és így felforgatta - jó értelemben az életemet. Egy ilyen messziről jött srác megtestesít mindent, amit valaha szerettem volna... ki szórakozik velem?

Visszatértem

2017.11.04. 14:14, Eden

Annyi minden történt, mióta utoljára blogoltam, hogy el se tudom mondani. Majdnem két hónapja nem írtam, és ez idő alatt szinte tökéletes 360 fokos fordulatot vett az életem. Belerázódtam a suliba, fogjuk rá, már sokkal többet beszélek a csoporttársaimmal, mint eddig, sőt az egyikükkel, akivel azt gondoltam, hogy soha nem fogunk kijönni, elég jóba is lettünk, és már elég sok mindent megosztok vele. Közben volt egy gyakorlatom is, ez első félévben még csak hospitálás, ami azt jelenti, hogy csak megfigyelni kell bemenni az általános iskolába, utána pedig írni egy naplót arról, hogy milyenek az órák, a gyerekek, sőt egy tanulót ki is kell választani, és őt figyelni. Én nagyon élveztem, megmondom őszintén. Sokáig voltak bennem kétségek, hogy tanítói vagy óvodapedagógus szak, kicsit félek attól, hogy tanítani kell, de így élőben látni sokkal jobb volt, és már kifejezetten várom. Negyedikes osztályhoz mentünk, és végtelenül aranyosak meg kedvesek voltak velünk a gyerekek (tudom nincs sok tapasztalatom velük, de amit én eddig észrevettem, hogy ha kedvesen fordulsz egy gyerekhez, akkor ő sem fog hisztizni veled). Két napig tartott csak az egész, de én úgy éreztem, hogy sikerült jól kijönnünk egymással. Mondjuk nem tudtam, hogy most ilyen nagyon felnőttesen, tanítósan forduljak hozzájuk, vagy inkább barátkozósan, de végül az utóbbi mellett döntöttem, és a gyakorlatvezető még ki is emelte, hogy engem hogy befogadtak a gyerekek. ♥ Már csak a hospitálási napló eredményére várok, én úgy érzem, hogy jó lett, de kicsit félek is, hogy totál elszúrtam, mivel még soha nem írtam ilyet.

Szóval a suli az okés, bár elkezdtem hiányozni, ami nagyon nem jó, mert ha egyszer kimaradok, utána ilyen dominószerűen folytatódik, és egyre többször nem megyek be... ez egyébként mindig így van nálam, október vége felé egyszerűen elfogy a lendületem, ilyenkor szokott rám törni ez az enyhe őszi depresszió. Mondjuk beteg is voltam, garatgyulladás, amit megtetézett az is, hogy az antibiotikum tönkretette a nyelőcsövemet: minden egyes nyelés fájdalommal járt, tudjátok, mint mikor egy nagyobb falatot nyeltek le, és érzitek, hogy nehezen megy le. Na ez volt velem, de még a saját nyálamtól is, egy idő után már inkább kiköptem, minthogy lenyeljem... és ez tartott egy hétig, szóval nagyon elkapott. Ez miatt két zh-ról is lemaradtam, amit azt se tudom, hogy mikor fogok pótolni. Rettenetesen félek a vizsgaidőszaktól, ejj...

Pláne, hogy bevállaltam magamnak, hogy mentor leszek. A sulinkba jöttek külföldről diákok, és elvállaltam, hogy akkor segítek nekik, meg különböző programokon veszek részt. Az első két hétben konkrétan az óráimról is hiányoztam, annyi dolgom volt velük, telefont intézni, vásárolni, meghallgatásra kísérni őket... nem is csoda, hogy megbetegedtem, nagyon intenzív két hét volt, szinte csak aludni jártam haza. Mostanra már csitult egy kicsit a dolog, mert egyre jobban belerázódnak a dolgokba, a másik indok meg az, hogy nem igazán szeretnek eljárni sehová, mert nagyon introvertáltak, és csak a koleszban játszanak meg ilyenek. Mondjuk ettől függetlenül aranyosak, csak az embernek olyan érzése van, mintha a hátuk közepére kívánnának minket, mentorokat.

Szeretnék még egy külön posztot írni majd, mert ez kezd nagyon hosszú lenni - legalábbis vázlatként annak tűnik. Az egészen másról szólna, sokkal vidámabb dolgokról, és alig várom, hogy megosszam veletek, csak az tényleg egy külön kategória és sok is, úgyhogy azt majd később írom meg. Bai addig is~

Stressz

2017.09.15. 15:31, Eden

Egy hete átmentem Pécsre, hogy megejtsem a kiiratkozást a régi szakomról, amin passzívon voltam egy évig. Kiderült, hogy voltaképp át se kellett volna mennem, mert elég egy papírt postán feladni és kész. Na mondom fantasztikus, erre ment el az egyik szabad napom... de legalább találkoztam volt csoportársaimmal, kettővel, hogy konkrétabb legyek. Jó volt velük beszélgetni egy kicsit, amúgy hiányoznak is, valamiért a mostaniakkal annyira nem értem meg magamat. Eltelt két hét és még mindig 90%-ban ugyanazzal a csajszival beszélgetek, akivel eddig. Nem mondhatnám, hogy megpróbáltam nyitni a többiek felé, mert sajnos én az a fajta vagyok, aki nem kezdeményez. Észrevettem egyébként már magamon, hogy akikkel nem érzem magam biztonságban, vagy nem tört át az a bizonyos gát, azzal nem tudok kényelmesen beszélgetni. De nem azért, mert nem akarok, hanem mert egyszerűen lezajlik a fejemben a párbeszéd, tudnék is mit mondani, de egyszerűen képtelen vagyok kimondani. Aztán az lesz a vége, hogy maradok csöndben, és ezért mindenki azt hiszi, hogy visszahúzódó vagyok (rosszabb esetben meg inkább azt, hogy flegma), pedig ha valakivel jól érzem magam, akkor be nem áll a szám. Ha odajönnek hozzám és beszélgetnek velem, akkor én szívesen barátkozom, de magamtól képtelen vagyok rá, egyszerűen nálam nem jön természetesen az, hogy a semmiről beszéljek.

Hétfőn találkoztam a volt osztályfőnökömmel, mert elmaradt egy órám, és a volt középsulim pont ott van a fősuli mellett, úgyhogy átnéztem hozzá. Meghívott egy üdítőre, és közben beszélgettünk a volt osztálytársaimról, hogy kiről mit tudni, kivel mi történt azóta, hogy elballagtunk. Akikről volt némi infó, azokról kiderült, hogy javarészt már dolgoznak, élik a felnőtt életet, sőt van olyan is, akinek már közös háza van a barátnőjével. Ezzel egyébként kicsit kellemetlen szembesülni. Már nem azért, mert megvonnám tőlük a boldogságot vagy ilyesmi, egyáltalán nem erről van szó. Csak hogy mennyire más pozícióban vannak, mint én, aki három évet kvázi elvesztegetett az életéből. Jó, abból a szempontból hasznos volt, hogy néhány dologgal kapcsolatban érettebb lettem, és nagyon jó hatások értek, ha a világhoz való hozzáállásomról van szó. De így szociális téren ugyanolyan maradtam, mint régen, és ez bosszantó... értsd ez alatt azt, hogy nincs barátom, ami miatt meg is kaptam, hogy pedig már kellene, mert benne vagyok a korban. Oké, amúgy ez tök bántó. Azért nem negyven éves vagyok, akinek még soha nem volt pasija, basszus... Mert hogy a volt osztályfőnököm lánya 36 éves, és még nincs babája. Jó? És? 15 évem van még addig. Arról nem is beszélve, hogy lehet az ő lánya sem akart eddig, vagy mit tudom én.

Annyira elegem van ebből az erőltetésből egyébként. Szinte mindenkitől azt hallom, hogy miért nincs senkim, miért nem szedek fel valakit végre, ennyi idősen már ideje lenne, stb. Nagyon fárasztó. Azért nem lesz senkim, csak hogy legyen... az adott személlyel sem lenne tisztességes, de magammal szemben sem. Csak már borzasztóan idegesít, hogy olyanoktól kapom ezt meg, akiknek semmi közük nincs hozzá, tulajdonképpen rajtam kívül mást ne izgasson már, hogy van-e valaki vagy sem. Ha nekem nincsenek álmatlan éjszakáim miatta, nekik se legyen.

Nem mintha jelöltem nem lenne. Az mindig van. Csak valahogy mindig rossz helyen keresgélek. Most is tetszik egy srác, de nem nagyon csináltam semmit annak érdekében, hogy ő is tudja, vagy legalább beszélgessünk vagy bármi. Annyi, hogy az anyja a jógatanárom, ami csak bonyolítja a dolgokat, nem hogy segítene. Vagy nem tudom ti hogy lennétek vele, de engem egy kicsit visszafog, hogy az anyjával jóban vagyok (meg az apjával). Még azt hinné, hogy hátsó szándékaim vannak. Tulajdonképpen tavaly pontosan ugyanebben a szituációban voltam, csak egy másik sráccal. Hát abból végül nem lett semmi, mondjuk utólag nem is bánom, mert egy tökfej a gyerek. Viszont az anyjával később nem lett probléma, talán a mai napig nem is sejt az egészből semmit, vagy ha igen, akkor sem mutatja. Mindegy igazából, ez már egy lerágott csont. Csak ez az új dolog az, ami így most benne van a fejemben - de nagyon.

Sulikezdés

2017.09.07. 14:32, Eden

Sokkal előbb szerettem volna megírni a második bejegyzést, legalább egy hete. Arról, hogy visszamegyek a suliba meg ilyenek, és mennyire félek, tőle, de elmaradt a dolog. Aztán úgy voltam vele, hogy na majd a hétvégén, az évnyitó előtt, de arról is lecsúsztam. Na majd az évnyitó napján... de az órákról is akartam mesélni... úgyhogy inkább megvártam az utolsó tanulós napot a héten (pénteken nincs órám), ami pont mára esett. És most van is időm rá, mert csütörtökönként nem vagyok sokáig, és a hét minden napján baromi fáradt lettem estére - pont amikor szeretek írni. Ugyanis a héten egy éjszakát se aludtam végig, szóval olyan 5-6 órákat aludtam, az meg nekem nem igazán elég.

 

Szóval ismét suliba járok. Két évet lehúztam Pécsett, de nagyon utáltam, és semmi haszna nem volt, úgyhogy úgy döntöttem tavaly, hogy ott hagyom. Egy évet kellett várnom, hogy újrajelentkezhessek, és addig megtanultam énekelni, mert az kellett a felvételihez, ami végül sikerült is, bár nagyon féltem tőle. Alkalmassági volt beszédből, tesiből meg énekből, és ezekből leginkább az utóbbi volt a húzósabb. Aztán júliusban kiderültek a ponthatárok, több, mint százzal a ponthatár felett voltam, úgyhogy mondhatjuk, hogy simán meglett a dolog. És akkor végül is a héten elkezdtem a fősulit, tanító szakon. Gólyatáborba nem mentem, mert nem igazán vagyok odáig az ilyenekért, úgyhogy alig ismerek most valakit, és sajnos a klikkesedés is eléggé megvan már rögtön az elején pont ez miatt... pedig anno Pécsett se mentem el, mégis olyan jól összeszoktunk meg minden. Egy csoporttársammal legalább jóban lettem, csak olyan furcsa, hogy 3-3 és fél évvel idősebb vagyok náluk. Azért akárki akárkit mond, látszik, hogy idősebb, "érettebb" vagyok. Nem rosszból mondom egyébként. Hétfőn volt az évnyitó aztán a beiratkozás, ami olyan másfél órát ölelt fel, már eluntam az életem a sok papír töltögetésével.

Keddtől pedig órák, bár most az elején még ismerkedés van a legtöbb kurzuson. Szabadon választhatót most nem vettem fel, mert már most 35 kreditem van, és ugye csak 30 kell, úgyhogy majd a következőben. Ilyen általános iskolás alsós óráim vannak, mint matek, ének, rajz, infó, köri, meg van tesielmélet, amin azt vesszük, hogy hogyan kell megszervezni egy tesiórát, aztán vannak kicsit fincsibb dolgok, mint pszichológia meg integrált nevelést igénylő csoportok óra, egyelőre fogalmam sincs mi ez, mert csak bemutatkozásról szólt az óra. Angolom is lett volna, de mivel van nyelvvizsgám, ezért kiválthattam vele, úgyhogy a zsebemben a hat kredit, azért, mert anno voltam olyan előrelátó, hogy megcsináltam a nyelvvizsgát, mert hogy nagyon is jól jön az. Helyette viszont azt tervezzük, hogy műveltségi területnek az angolt választjuk, és becsatlakozunk a másodikos hallgatókhoz, bár ez egyelőre még csak terv, nem tudjuk, hogy összejön-e. Műveltségterületet majd csak később kellene felvenni, de hogy ne jöjjünk ki a gyakorlatból az angollal, elkezdenénk most (mondjuk én már nem sokat használom a szóbeli részét a középsuli óta, inkább csak írásban). A műveltségterület egyébként azt jelenti, hogy azzal feltaníthatunk ötödik és hatodik osztályba is. Sokat vacilálltam, hogy mit válasszak (nem is most kéne), mert mondjuk félek tőle, de az éneket nagyon szeretem, viszont az angollal meg adhatnék különórákat is, úgyhogy az talán hasznosabb lenne.

Igen, rettenetesen félek az énektől. A tanárról már egy éve hallom a pletykákat, hogy milyen brutális, és hát engem is megizzasztott a felvételin. Életem egyik legjobb pillanata volt az, mikor mondta, hogy átenged a felvételin, viszont ennek ellenére megmaradt a félelmem, mert még egy éve se kezdtem el éneket tanulni, és nagyon bátortalan vagyok. Főleg, hogy már az első órán kellett neki visszaénekelni dolgokat, viszont elsőre sikerült és még azt is mondta, hogy szép volt... esküszöm ettől a tanártól jövő dicséretek érnek számomra a legtöbbet. Ja és meg kell tanulni furulyázni is, mert majd a vizsgán úgy kell előadni a dolgokat. Mondanom se kell, félek, mint állat. 

Úgyhogy most egyelőre ennyi, a hétnek suli szempontjából vége van, holnap azonban mennem kell Pécsre kiiratkozni az előzőből, hát konkrétan annyi kedvem van hozzá, mint egy foghúzáshoz. De legalább túlleszek rajta végre.

Nyárbúcsúztató kempigezés

2017.08.28. 22:27, Eden

Így a nyár végére úgy döntöttem, hogy nyitok egy új blogot. A régibe konkrétan április óta nem írtam egy árva bejegyzést sem, magam sem tudom miért. De hiányzott az írás, és hogy valahová kiöntsem a szívemet, és a régi helyen nem akartam már, úgyhogy egy új blog jó ötletnek tűnt. Tiszta lap, meg ilyenek. Úgyhogy kezdésnek mesélek egy kicsit a hétvégémről.

Pénteken voltam egyik ismerősünknél vacsorán, ez volt az első alkalom, hogy meghívtak engem is. Régen mindig csak a szüleimet hívták, tudjátok, ilyen felnőttes buli, de megismertek közelebbről és megkedveltek, úgyhogy már szívesen látnak, sőt, nekem külön mondták, hogy szeretnék, ha jönnék. Ennek meg örültem, mert én is bírom őket, főleg most a nyáron lettünk nagyon jóban. Van egy fiuk is egyébként, akivel eddig egyszer találkoztam, illetve csak egy helyiségben voltunk, de nem lettünk bemutatva egymásnak, szóval így konkrétan nem ismertem eddig, csak képről láttam régebben és úgy nem volt valami szimpatikus. Na hát a vacsorán nem volt ott, viszont mikor a ház előtt vártuk a taxit, hogy mennén haza, pont akkor jött meg. Én visszaszaladtam még a házba, hogy használjam a mosdót, és még hallottam is, hogy az apja megjegyzést tett, hogy biztos a fiához mentem vissza (haha). Na de aztán bementem a fürdőbe, hogy kezet mossak, és ki áll ott félmeztelenül? Persze hogy a srác. Úgy meglepődtem (mondjuk ő is), hogy hirtelen nem is tudtam mit reagálni. De olyan szinten lesokkoltam, hogy még bocsánatot se kértem meg semmi, csak simán bementem és kezet mostam LOL. Amúgy láttam, hogy neki is fura volt így a dolog, de köszöntünk egymásnak, hát mondom jól van.

Aztán hétvégén a szüleivel sátraztam a Dunán (mondom, velük jóban vagyok már elég régóta). Hát nem ez volt életem legjobb pihenése, azt kell mondjam. Kezdjük ott, hogy egy halom fiatal volt még a zátonyon, ami nem lett volna baj, csak hogy egy olyan borzasztó bulis társaság volt. Konkrétan hajnali négyig verették a szar zenéjüket, baromi hangosan, egész nap jetskiztek meg vízisieltek, tűzifának az élő fát vágták le, nem a szárazat, mert ennyi eszük van, körbesz*rták a sátrakat, mert még arra sem voltak képesek, hogy kicsit beljebb menjenek vagy valami... sőt, volt egyszer, hogy egy srác nem zavartatta magát, lement a vízpartra, előkapta és ott pisilt. Mindenki erre volt kíváncsi egyébként. Meg rádobtak egy sátrat a tűzre, plusz tűzijáték is volt éjfél után valamikor. Mire végre lekapcsolták a zenét, és úgy voltam vele, hogy végre aludhatok, akkor meg a szomszéd sátorban egy srác úgy elkezdett horkolni, mint egy varacskos disznó. Hát mondom ezt nem hiszem el... ráadásul utána még egy srác rákezdett, plusz hallottuk a szarvasbőgést is, úgyhogy négy után sikerült valahogy elaludnom, és még ahhoz képest sokáig is aludtam (nyolcig), de hát pihenni abszolúte nem pihentem. Pedig baromi jó lett volna, mert egyedül voltam egy bazi nagy sátorban, meg volt matracom is, ami olyan kényelmes, hogy szinte mintha nem is egy sátorban aludna az ember. Erre nem elrontják a körülmények? És rossz, mert minden más meg tök jó volt (kivéve a víz... az baromi hideg, majdnem belefagytam). Szombat este grilleztünk, aztán másnap reggelire sült halat ettünk, amit este fogott apu (miközben leselkedtünk egy róka után. Nagyon durva, volt ott egy befolyás a zátonynál, és a másik oldalon visszatükrözte a róka szeme a fejlámpa fényét. Baromi ijesztő volt, de közben meg lenyűgöző is). Ebédre meg krumplipaprikás volt, és azt kell mondjam, az a legjobb kaja, amit így tűzön csinál az ember. Tényleg.

Tehát pihenés nem nagyon volt, sokkal fáradtabb lettem, mint előtte, viszont jól szórakoztam, plusz kiderült, hogy a srác (nevezzük M-nek), utánam kérdezett a pénteki dolog miatt, amin meg is lepődtem, mert azt gondoltam, hogy nem érdekli, de hát ezek szerint csak meglepte őt is a dolog. Aztán az apja még viccelődött is vele, hogy mért nem ugrottunk egymásnak, meg ilyenek, meg összeboronáltak minket a hátunk mögött. Jó is lenne egyébként. Mármint így... képről tényleg nem volt szimpatikus a srác, viszont élőben meg igen, valahogy úgy megfogott. Mondjuk én őt nem hiszem, sajnos, pedig engem kifejezetten elkezdett érdekelni. Na majd meglájuk mi lesz még ebből.

Úgyhogy így a végére üdvözlöm az új/régi olvasókat, próbálok gyakran jelentkezni. Azért is nyitottam meg most a blogot, mert nyáron nem sok minden történt velem, viszont egy hét múlva kezdődik a suli, úgyhogy reményeim szerint nem fog megölni az unalom, és lesz miről írnom nektek.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |