Egy hete átmentem Pécsre, hogy megejtsem a kiiratkozást a régi szakomról, amin passzívon voltam egy évig. Kiderült, hogy voltaképp át se kellett volna mennem, mert elég egy papírt postán feladni és kész. Na mondom fantasztikus, erre ment el az egyik szabad napom... de legalább találkoztam volt csoportársaimmal, kettővel, hogy konkrétabb legyek. Jó volt velük beszélgetni egy kicsit, amúgy hiányoznak is, valamiért a mostaniakkal annyira nem értem meg magamat. Eltelt két hét és még mindig 90%-ban ugyanazzal a csajszival beszélgetek, akivel eddig. Nem mondhatnám, hogy megpróbáltam nyitni a többiek felé, mert sajnos én az a fajta vagyok, aki nem kezdeményez. Észrevettem egyébként már magamon, hogy akikkel nem érzem magam biztonságban, vagy nem tört át az a bizonyos gát, azzal nem tudok kényelmesen beszélgetni. De nem azért, mert nem akarok, hanem mert egyszerűen lezajlik a fejemben a párbeszéd, tudnék is mit mondani, de egyszerűen képtelen vagyok kimondani. Aztán az lesz a vége, hogy maradok csöndben, és ezért mindenki azt hiszi, hogy visszahúzódó vagyok (rosszabb esetben meg inkább azt, hogy flegma), pedig ha valakivel jól érzem magam, akkor be nem áll a szám. Ha odajönnek hozzám és beszélgetnek velem, akkor én szívesen barátkozom, de magamtól képtelen vagyok rá, egyszerűen nálam nem jön természetesen az, hogy a semmiről beszéljek.

Hétfőn találkoztam a volt osztályfőnökömmel, mert elmaradt egy órám, és a volt középsulim pont ott van a fősuli mellett, úgyhogy átnéztem hozzá. Meghívott egy üdítőre, és közben beszélgettünk a volt osztálytársaimról, hogy kiről mit tudni, kivel mi történt azóta, hogy elballagtunk. Akikről volt némi infó, azokról kiderült, hogy javarészt már dolgoznak, élik a felnőtt életet, sőt van olyan is, akinek már közös háza van a barátnőjével. Ezzel egyébként kicsit kellemetlen szembesülni. Már nem azért, mert megvonnám tőlük a boldogságot vagy ilyesmi, egyáltalán nem erről van szó. Csak hogy mennyire más pozícióban vannak, mint én, aki három évet kvázi elvesztegetett az életéből. Jó, abból a szempontból hasznos volt, hogy néhány dologgal kapcsolatban érettebb lettem, és nagyon jó hatások értek, ha a világhoz való hozzáállásomról van szó. De így szociális téren ugyanolyan maradtam, mint régen, és ez bosszantó... értsd ez alatt azt, hogy nincs barátom, ami miatt meg is kaptam, hogy pedig már kellene, mert benne vagyok a korban. Oké, amúgy ez tök bántó. Azért nem negyven éves vagyok, akinek még soha nem volt pasija, basszus... Mert hogy a volt osztályfőnököm lánya 36 éves, és még nincs babája. Jó? És? 15 évem van még addig. Arról nem is beszélve, hogy lehet az ő lánya sem akart eddig, vagy mit tudom én.

Annyira elegem van ebből az erőltetésből egyébként. Szinte mindenkitől azt hallom, hogy miért nincs senkim, miért nem szedek fel valakit végre, ennyi idősen már ideje lenne, stb. Nagyon fárasztó. Azért nem lesz senkim, csak hogy legyen... az adott személlyel sem lenne tisztességes, de magammal szemben sem. Csak már borzasztóan idegesít, hogy olyanoktól kapom ezt meg, akiknek semmi közük nincs hozzá, tulajdonképpen rajtam kívül mást ne izgasson már, hogy van-e valaki vagy sem. Ha nekem nincsenek álmatlan éjszakáim miatta, nekik se legyen.

Nem mintha jelöltem nem lenne. Az mindig van. Csak valahogy mindig rossz helyen keresgélek. Most is tetszik egy srác, de nem nagyon csináltam semmit annak érdekében, hogy ő is tudja, vagy legalább beszélgessünk vagy bármi. Annyi, hogy az anyja a jógatanárom, ami csak bonyolítja a dolgokat, nem hogy segítene. Vagy nem tudom ti hogy lennétek vele, de engem egy kicsit visszafog, hogy az anyjával jóban vagyok (meg az apjával). Még azt hinné, hogy hátsó szándékaim vannak. Tulajdonképpen tavaly pontosan ugyanebben a szituációban voltam, csak egy másik sráccal. Hát abból végül nem lett semmi, mondjuk utólag nem is bánom, mert egy tökfej a gyerek. Viszont az anyjával később nem lett probléma, talán a mai napig nem is sejt az egészből semmit, vagy ha igen, akkor sem mutatja. Mindegy igazából, ez már egy lerágott csont. Csak ez az új dolog az, ami így most benne van a fejemben - de nagyon.