Annyi minden történt, mióta utoljára blogoltam, hogy el se tudom mondani. Majdnem két hónapja nem írtam, és ez idő alatt szinte tökéletes 360 fokos fordulatot vett az életem. Belerázódtam a suliba, fogjuk rá, már sokkal többet beszélek a csoporttársaimmal, mint eddig, sőt az egyikükkel, akivel azt gondoltam, hogy soha nem fogunk kijönni, elég jóba is lettünk, és már elég sok mindent megosztok vele. Közben volt egy gyakorlatom is, ez első félévben még csak hospitálás, ami azt jelenti, hogy csak megfigyelni kell bemenni az általános iskolába, utána pedig írni egy naplót arról, hogy milyenek az órák, a gyerekek, sőt egy tanulót ki is kell választani, és őt figyelni. Én nagyon élveztem, megmondom őszintén. Sokáig voltak bennem kétségek, hogy tanítói vagy óvodapedagógus szak, kicsit félek attól, hogy tanítani kell, de így élőben látni sokkal jobb volt, és már kifejezetten várom. Negyedikes osztályhoz mentünk, és végtelenül aranyosak meg kedvesek voltak velünk a gyerekek (tudom nincs sok tapasztalatom velük, de amit én eddig észrevettem, hogy ha kedvesen fordulsz egy gyerekhez, akkor ő sem fog hisztizni veled). Két napig tartott csak az egész, de én úgy éreztem, hogy sikerült jól kijönnünk egymással. Mondjuk nem tudtam, hogy most ilyen nagyon felnőttesen, tanítósan forduljak hozzájuk, vagy inkább barátkozósan, de végül az utóbbi mellett döntöttem, és a gyakorlatvezető még ki is emelte, hogy engem hogy befogadtak a gyerekek. ♥ Már csak a hospitálási napló eredményére várok, én úgy érzem, hogy jó lett, de kicsit félek is, hogy totál elszúrtam, mivel még soha nem írtam ilyet.

Szóval a suli az okés, bár elkezdtem hiányozni, ami nagyon nem jó, mert ha egyszer kimaradok, utána ilyen dominószerűen folytatódik, és egyre többször nem megyek be... ez egyébként mindig így van nálam, október vége felé egyszerűen elfogy a lendületem, ilyenkor szokott rám törni ez az enyhe őszi depresszió. Mondjuk beteg is voltam, garatgyulladás, amit megtetézett az is, hogy az antibiotikum tönkretette a nyelőcsövemet: minden egyes nyelés fájdalommal járt, tudjátok, mint mikor egy nagyobb falatot nyeltek le, és érzitek, hogy nehezen megy le. Na ez volt velem, de még a saját nyálamtól is, egy idő után már inkább kiköptem, minthogy lenyeljem... és ez tartott egy hétig, szóval nagyon elkapott. Ez miatt két zh-ról is lemaradtam, amit azt se tudom, hogy mikor fogok pótolni. Rettenetesen félek a vizsgaidőszaktól, ejj...

Pláne, hogy bevállaltam magamnak, hogy mentor leszek. A sulinkba jöttek külföldről diákok, és elvállaltam, hogy akkor segítek nekik, meg különböző programokon veszek részt. Az első két hétben konkrétan az óráimról is hiányoztam, annyi dolgom volt velük, telefont intézni, vásárolni, meghallgatásra kísérni őket... nem is csoda, hogy megbetegedtem, nagyon intenzív két hét volt, szinte csak aludni jártam haza. Mostanra már csitult egy kicsit a dolog, mert egyre jobban belerázódnak a dolgokba, a másik indok meg az, hogy nem igazán szeretnek eljárni sehová, mert nagyon introvertáltak, és csak a koleszban játszanak meg ilyenek. Mondjuk ettől függetlenül aranyosak, csak az embernek olyan érzése van, mintha a hátuk közepére kívánnának minket, mentorokat.

Szeretnék még egy külön posztot írni majd, mert ez kezd nagyon hosszú lenni - legalábbis vázlatként annak tűnik. Az egészen másról szólna, sokkal vidámabb dolgokról, és alig várom, hogy megosszam veletek, csak az tényleg egy külön kategória és sok is, úgyhogy azt majd később írom meg. Bai addig is~