Amiről szerettem volna írni, az az, hogy lett egy barátom. Ő egy külön bejegyzést érdemel, mert most annyira... körülötte forog minden. Szóval úgy kezdődött az egész, hogy elvállaltam a mentorságot a sulinkban, ahol megismerkedtem külföldiekkel. Egynek be is jöttem, de hogy csavaros legyen a sztori, pont nem ő lett a barátom. Ő is kedves fiú, és kedvelem is, de csak mint barátot. Legalábbis eígy viszonyultam hozzá az elején. Mondjuk érdekes, mert nekem szemtől szembe nem mondott semmit elég sokáig, hanem másoktól tudtam meg... viszont előtte volt, hogy ketten sétáltunk, de igazából az én részemről ez inkább csak mentorkodás volt. Nem érzek iránta semmit, őt viszont annyira elkapta valami, nem is tudom mi, mert ez konkrétan két hét alatt történt, hogy hazudott is rólam meg nekem is, és ez vezetett odáig, hogy már nem is találkozunk... Ezt az egészet azért hoztam fel, mert ő volt az elindítója az egésznek, illetve a szülinapom.

Ezzel a sráccal egy napon születtünk, úgyhogy megkérdeztem, hogy nem tartanánk-e együtt a többi külföldi diákkal egy kisebb bulit. Az elején még azt mondta, hogy de, szívesen, aztán azt mondta, hogy a többiek nem akarnak jönni, meg nem érnek rá. Hát jól van mondom... azért átmentem a koliba. Kiderült, hogy erről szó sem volt, sőt, vártak rám, úgyhogy kicsit fura is volt a dolog. Később persze kiderült, hogy a srác mondta nekik, hogy ne jöjjenek, mert kettesben akar lenni velem, ami lehet egyesek szerint romantikus, szerintem viszont baromi creepy, főleg, hogy azért nem voltunk mi olyan viszonyban, hogy csak kettecskén kelljen ünnepelni. Aztán végül a szülinapomon megismerkedtem VELE, aki a barátom lett. Nevezzük A-nak. Igazából én már láttam őt képen, meg egyszer a koli előtt, és eléggé helyesnek tartottam, úgyhogy mikor az egyik mentorcsajszi mondta, hogy megy és lehívja őt is, akkor megkérdeztem, hogy nem mehetnék veled? Akkor találkoztunk úgy igazán először, a szobájában, és éppen fürdeni készült lol. Aztán a bulim végén megkérdezte, hogy nem találkoznék-e vele másnap. Hát de még hogy ne! És itt kezdődött el minden. Elmentünk randizni, elvitt vacsorázni egy étterembe, és bár alig tudtam megszólalni, mert olyan zavarban voltam, azt hittem, hogy nem nyűgöztem le, ő még aznap este megcsókolt. Azóta kiderült, hogy ő is ugyanezt érezte, hogy nem nyűgözött le, viszont ujjongott a szobatársának, hogy mennyire kedvel.

Másnap viszont borultak egy kicsit a dolgok. A nagy csapattal mentünk pizzázni, és még meg is beszéltük A-val, hogy nem mászunk rá egymásra mások előtt, nehogy megbántsuk J-t (a srácot, akinek bejövök). Sőt, beszélt is vele, hogy engem nem érdekel, bár kértem, hogy ne, de nem hallgatott rám. Mondtam, hogy ezt nekem kellene intéznem, de csak beleszólt... na mindegy. Utána J félrehívott engem, hogy megkérjen, legyek a barátnője. Azt mondtam nem, mert már van barátom. Visszakérdezett, hogy A? Mondtam, hogy igen. Na most azt el kell mondjam, hogy egy ilyen beugrószerűséghez álltunk be beszélni, és ő a karját az ajtó két oldalára tette, tehát nem tudtam volna elmenni tőle... megmondom őszintén, eléggé fenyegető póz volt, nem is tetszett. Főleg, hogy láttam rajta, hogy kezd egyre mérgesebb lenni. Mondta nekem, hogy bezzeg ő nem akart szeretni engem, mert azt hitte gyors a tempó, én meg közben összejövök egy másik sráccal. Amihez amúgy semmi köze... és nem értem mért állt neki feljebb, mikor baromi nem jártunk soha, nem is mondta ez előtt, hogy kedvelne, szóval őszintén, mit várt? Na de erre bevágta, hogy A nem is a pasim, és hogy nem is kedvel engem, ezt ő mondta... itt elszakadt kissé a cérna. Ott hagytam a francba, felkaptam a cuccaimat, és már mentem is volna el, de a mentorcsajszi megállított... elég kínos volt, mindenki minket bámult. J még odavetett egy "fuck you"-t A-nak, aztán lelépett... persze kiderült, hogy kamuzott, és a többiek is mondták, hogy a szülinapomon se összehozni akartak vele, hanem pont, hogy segíteni, mert látták, hogy nekem kényelmetlen a szituáció. Erről ennyit.

Utána visszamentünk a koleszba, hogy megbeszéljük a dolgot, mert ezt azért még se lehetett annyiban hagyni. Baromi ideges volt. Konkrétan annyira, hogy egy tízezrest szarrá gyűrt a kezével, nekem meg azt hajtogatta, hogy menjek haza. Mindenáron a barátommal akart beszélni, ő meg persze nem, mert hogy mit képzel magáról, nem az apja, nincs számára elszámolnivalója... de azért csak lement hozzá. Az volt a szerencse, hogy a konyhában voltunk, és volt köztük egy asztal, mert J majdnem nekiugrott... ott kiabált, hogy "liar" meg ilyenek, baromira megijedtem, úgy kellett lefogni. Még az hiányzott volna, hogy összeverekedjenek, mintkettő mehetne akkor haza... elmagyaráztuk neki a dolgot, de még mindig baromi ideges volt, bár azóta bocsánatot kért A-tól. Tőlem nem. Mi nem beszéltünk azóta, egyszer futottam csak össze vele a suliban. Még mindig mérges vagyok rá... ki akart sajátítani és hazudozott össze-vissza, ráadásul erőszakos is volt, amit én nagyon nem tolerálok.

Viszont A-val nagyon jól egymásra találtunk. Először azt hittem, hogy egy fuckboy, de kiderült, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Előző héten volt pár komolyabb beszélgetésünk, eléggé megnyíltam neki, ami fura, mert azt hittem sose leszek képes egy fiúban sem megbízni, de vele minden olyan természetes. Ilyen rövid idő után nem akarom azt mondani, hogy szerelmes vagyok, mert még mindig félek, hogy csalódni fogok, de... még senkivel nem éreztem azt, hogy ennyire egymásnak szántak volna bennünket. El se hiszem, hogy szinte a világ másik feléről idejött, és így felforgatta - jó értelemben az életemet. Egy ilyen messziről jött srác megtestesít mindent, amit valaha szerettem volna... ki szórakozik velem?