Amiről szerettem volna írni, az az, hogy lett egy barátom. Ő egy külön bejegyzést érdemel, mert most annyira... körülötte forog minden. Szóval úgy kezdődött az egész, hogy elvállaltam a mentorságot a sulinkban, ahol megismerkedtem külföldiekkel. Egynek be is jöttem, de hogy csavaros legyen a sztori, pont nem ő lett a barátom. Ő is kedves fiú, és kedvelem is, de csak mint barátot. Legalábbis eígy viszonyultam hozzá az elején. Mondjuk érdekes, mert nekem szemtől szembe nem mondott semmit elég sokáig, hanem másoktól tudtam meg... viszont előtte volt, hogy ketten sétáltunk, de igazából az én részemről ez inkább csak mentorkodás volt. Nem érzek iránta semmit, őt viszont annyira elkapta valami, nem is tudom mi, mert ez konkrétan két hét alatt történt, hogy hazudott is rólam meg nekem is, és ez vezetett odáig, hogy már nem is találkozunk... Ezt az egészet azért hoztam fel, mert ő volt az elindítója az egésznek, illetve a szülinapom.

Ezzel a sráccal egy napon születtünk, úgyhogy megkérdeztem, hogy nem tartanánk-e együtt a többi külföldi diákkal egy kisebb bulit. Az elején még azt mondta, hogy de, szívesen, aztán azt mondta, hogy a többiek nem akarnak jönni, meg nem érnek rá. Hát jól van mondom... azért átmentem a koliba. Kiderült, hogy erről szó sem volt, sőt, vártak rám, úgyhogy kicsit fura is volt a dolog. Később persze kiderült, hogy a srác mondta nekik, hogy ne jöjjenek, mert kettesben akar lenni velem, ami lehet egyesek szerint romantikus, szerintem viszont baromi creepy, főleg, hogy azért nem voltunk mi olyan viszonyban, hogy csak kettecskén kelljen ünnepelni. Aztán végül a szülinapomon megismerkedtem VELE, aki a barátom lett. Nevezzük A-nak. Igazából én már láttam őt képen, meg egyszer a koli előtt, és eléggé helyesnek tartottam, úgyhogy mikor az egyik mentorcsajszi mondta, hogy megy és lehívja őt is, akkor megkérdeztem, hogy nem mehetnék veled? Akkor találkoztunk úgy igazán először, a szobájában, és éppen fürdeni készült lol. Aztán a bulim végén megkérdezte, hogy nem találkoznék-e vele másnap. Hát de még hogy ne! És itt kezdődött el minden. Elmentünk randizni, elvitt vacsorázni egy étterembe, és bár alig tudtam megszólalni, mert olyan zavarban voltam, azt hittem, hogy nem nyűgöztem le, ő még aznap este megcsókolt. Azóta kiderült, hogy ő is ugyanezt érezte, hogy nem nyűgözött le, viszont ujjongott a szobatársának, hogy mennyire kedvel.

Másnap viszont borultak egy kicsit a dolgok. A nagy csapattal mentünk pizzázni, és még meg is beszéltük A-val, hogy nem mászunk rá egymásra mások előtt, nehogy megbántsuk J-t (a srácot, akinek bejövök). Sőt, beszélt is vele, hogy engem nem érdekel, bár kértem, hogy ne, de nem hallgatott rám. Mondtam, hogy ezt nekem kellene intéznem, de csak beleszólt... na mindegy. Utána J félrehívott engem, hogy megkérjen, legyek a barátnője. Azt mondtam nem, mert már van barátom. Visszakérdezett, hogy A? Mondtam, hogy igen. Na most azt el kell mondjam, hogy egy ilyen beugrószerűséghez álltunk be beszélni, és ő a karját az ajtó két oldalára tette, tehát nem tudtam volna elmenni tőle... megmondom őszintén, eléggé fenyegető póz volt, nem is tetszett. Főleg, hogy láttam rajta, hogy kezd egyre mérgesebb lenni. Mondta nekem, hogy bezzeg ő nem akart szeretni engem, mert azt hitte gyors a tempó, én meg közben összejövök egy másik sráccal. Amihez amúgy semmi köze... és nem értem mért állt neki feljebb, mikor baromi nem jártunk soha, nem is mondta ez előtt, hogy kedvelne, szóval őszintén, mit várt? Na de erre bevágta, hogy A nem is a pasim, és hogy nem is kedvel engem, ezt ő mondta... itt elszakadt kissé a cérna. Ott hagytam a francba, felkaptam a cuccaimat, és már mentem is volna el, de a mentorcsajszi megállított... elég kínos volt, mindenki minket bámult. J még odavetett egy "fuck you"-t A-nak, aztán lelépett... persze kiderült, hogy kamuzott, és a többiek is mondták, hogy a szülinapomon se összehozni akartak vele, hanem pont, hogy segíteni, mert látták, hogy nekem kényelmetlen a szituáció. Erről ennyit.

Utána visszamentünk a koleszba, hogy megbeszéljük a dolgot, mert ezt azért még se lehetett annyiban hagyni. Baromi ideges volt. Konkrétan annyira, hogy egy tízezrest szarrá gyűrt a kezével, nekem meg azt hajtogatta, hogy menjek haza. Mindenáron a barátommal akart beszélni, ő meg persze nem, mert hogy mit képzel magáról, nem az apja, nincs számára elszámolnivalója... de azért csak lement hozzá. Az volt a szerencse, hogy a konyhában voltunk, és volt köztük egy asztal, mert J majdnem nekiugrott... ott kiabált, hogy "liar" meg ilyenek, baromira megijedtem, úgy kellett lefogni. Még az hiányzott volna, hogy összeverekedjenek, mintkettő mehetne akkor haza... elmagyaráztuk neki a dolgot, de még mindig baromi ideges volt, bár azóta bocsánatot kért A-tól. Tőlem nem. Mi nem beszéltünk azóta, egyszer futottam csak össze vele a suliban. Még mindig mérges vagyok rá... ki akart sajátítani és hazudozott össze-vissza, ráadásul erőszakos is volt, amit én nagyon nem tolerálok.

Viszont A-val nagyon jól egymásra találtunk. Először azt hittem, hogy egy fuckboy, de kiderült, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Előző héten volt pár komolyabb beszélgetésünk, eléggé megnyíltam neki, ami fura, mert azt hittem sose leszek képes egy fiúban sem megbízni, de vele minden olyan természetes. Ilyen rövid idő után nem akarom azt mondani, hogy szerelmes vagyok, mert még mindig félek, hogy csalódni fogok, de... még senkivel nem éreztem azt, hogy ennyire egymásnak szántak volna bennünket. El se hiszem, hogy szinte a világ másik feléről idejött, és így felforgatta - jó értelemben az életemet. Egy ilyen messziről jött srác megtestesít mindent, amit valaha szerettem volna... ki szórakozik velem?

Annyi minden történt, mióta utoljára blogoltam, hogy el se tudom mondani. Majdnem két hónapja nem írtam, és ez idő alatt szinte tökéletes 360 fokos fordulatot vett az életem. Belerázódtam a suliba, fogjuk rá, már sokkal többet beszélek a csoporttársaimmal, mint eddig, sőt az egyikükkel, akivel azt gondoltam, hogy soha nem fogunk kijönni, elég jóba is lettünk, és már elég sok mindent megosztok vele. Közben volt egy gyakorlatom is, ez első félévben még csak hospitálás, ami azt jelenti, hogy csak megfigyelni kell bemenni az általános iskolába, utána pedig írni egy naplót arról, hogy milyenek az órák, a gyerekek, sőt egy tanulót ki is kell választani, és őt figyelni. Én nagyon élveztem, megmondom őszintén. Sokáig voltak bennem kétségek, hogy tanítói vagy óvodapedagógus szak, kicsit félek attól, hogy tanítani kell, de így élőben látni sokkal jobb volt, és már kifejezetten várom. Negyedikes osztályhoz mentünk, és végtelenül aranyosak meg kedvesek voltak velünk a gyerekek (tudom nincs sok tapasztalatom velük, de amit én eddig észrevettem, hogy ha kedvesen fordulsz egy gyerekhez, akkor ő sem fog hisztizni veled). Két napig tartott csak az egész, de én úgy éreztem, hogy sikerült jól kijönnünk egymással. Mondjuk nem tudtam, hogy most ilyen nagyon felnőttesen, tanítósan forduljak hozzájuk, vagy inkább barátkozósan, de végül az utóbbi mellett döntöttem, és a gyakorlatvezető még ki is emelte, hogy engem hogy befogadtak a gyerekek. ♥ Már csak a hospitálási napló eredményére várok, én úgy érzem, hogy jó lett, de kicsit félek is, hogy totál elszúrtam, mivel még soha nem írtam ilyet.

Szóval a suli az okés, bár elkezdtem hiányozni, ami nagyon nem jó, mert ha egyszer kimaradok, utána ilyen dominószerűen folytatódik, és egyre többször nem megyek be... ez egyébként mindig így van nálam, október vége felé egyszerűen elfogy a lendületem, ilyenkor szokott rám törni ez az enyhe őszi depresszió. Mondjuk beteg is voltam, garatgyulladás, amit megtetézett az is, hogy az antibiotikum tönkretette a nyelőcsövemet: minden egyes nyelés fájdalommal járt, tudjátok, mint mikor egy nagyobb falatot nyeltek le, és érzitek, hogy nehezen megy le. Na ez volt velem, de még a saját nyálamtól is, egy idő után már inkább kiköptem, minthogy lenyeljem... és ez tartott egy hétig, szóval nagyon elkapott. Ez miatt két zh-ról is lemaradtam, amit azt se tudom, hogy mikor fogok pótolni. Rettenetesen félek a vizsgaidőszaktól, ejj...

Pláne, hogy bevállaltam magamnak, hogy mentor leszek. A sulinkba jöttek külföldről diákok, és elvállaltam, hogy akkor segítek nekik, meg különböző programokon veszek részt. Az első két hétben konkrétan az óráimról is hiányoztam, annyi dolgom volt velük, telefont intézni, vásárolni, meghallgatásra kísérni őket... nem is csoda, hogy megbetegedtem, nagyon intenzív két hét volt, szinte csak aludni jártam haza. Mostanra már csitult egy kicsit a dolog, mert egyre jobban belerázódnak a dolgokba, a másik indok meg az, hogy nem igazán szeretnek eljárni sehová, mert nagyon introvertáltak, és csak a koleszban játszanak meg ilyenek. Mondjuk ettől függetlenül aranyosak, csak az embernek olyan érzése van, mintha a hátuk közepére kívánnának minket, mentorokat.

Szeretnék még egy külön posztot írni majd, mert ez kezd nagyon hosszú lenni - legalábbis vázlatként annak tűnik. Az egészen másról szólna, sokkal vidámabb dolgokról, és alig várom, hogy megosszam veletek, csak az tényleg egy külön kategória és sok is, úgyhogy azt majd később írom meg. Bai addig is~